Tojáslikőrös képviselőfánk-torta

Omlós tészta

Az omlós tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd folpackba csomagolva30 percre a hűtőszekrénybe tesszük.
Ezután 24 cm-es kerek lappá nyújtjuk, és egy kivajazott-
kilisztezett tortaformába fektetjük. 200 fokra előmelegített sütőben körülbelül 20 perc alatt megsütjük.
A kihűlt omlós tésztát megkenjük krémmel, majd ráhelyezzük az egyik koszorút. Erre is krém jön, aztán a második koszorú, végül a maradék krémet nyomózsákba tesszük, és megtöltjük vele a fánkokat. Mindegyikre teszünk egy adag gyümölcsöt, majd a fánkokra
visszatesszük a kalapokat, és egy kis krémmel körben a tortára ragasztjuk.

Égetett tészta

Az égetett tésztához a vizet a vajjal és egy csipet sóval felforraljuk. Beleszórjuk a lisztet, majd a tűzhelyen, takaréklángon addig keverjük, amíg elválik az edény falától. Levesszük a tűzhelyről, és egymás után belekeverjük a tojásokat. A tésztát csillagcsöves nyomózsákba töltjük, és egy sütőpapírral kibélelt tepsibe két, 24 cm átmérőjű kört rajzolunk belőle. A maradék tésztából 8 egyforma halmot nyomunk mellé. Előmelegített sütőben, 200-220 fokon 15-20 percig sütjük. Az elkészült fánkok tetejét még forrón levágjuk, a tésztakoszorút
rácsra téve hűlni hagyjuk.

Krém

A töltelékhez a zselatint hideg vízbe áztatjuk, a befőttet lecsepegtetjük. A tejszínt a kétféle cukorral kemény habbá verjük. A feloldott zselatint elkeverjük a tojáslikőrrel, majd a tejszínhabhoz vegyítjük. Rövid időre a hűtőbe tesszük, megvárjuk, hogy elkezdjen dermedni.

kaloria 360 CAL
ido 120 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.