Tabáni kakaspecsenye

Tabáni kakaspecsenye

Előkészítjük a kakast a sütéshez. Belülről bedörzsöljük sóval, majoránnával, és a belsejébe helyezzük a zeller zöldjét meg egy fej tisztított vöröshagymát. Nem túl forró sütőben úgy sütjük meg, hogy először forró zsírral leöntjük. A sütés későbbi szakaszában fehérborral és csontlevessel locsolgatjuk mindaddig, amíg meg nem puhult, és nem kapott cseresznyepiros pörzsréteget.
Amíg a kakas sül, elkészítjük a ragut. Serpenyőben zsírt
olvasztunk, és az apróra vágott hagymát kevés cukorral
megpirítjuk benne. A gombát kockára vágjuk, és a hagymás zsíron megpároljuk. Hozzáadjuk a kockára vágott májat, megsózzuk, őrölt borssal, csomborral és majoránnával fűszerezzük. Lisztszórással megkötjük, fehérborral (lehetőleg tokajival) felengedjük. Beletesszük a kockára vágott őszibarackot, és készre pároljuk a ragut. Akkor jó, ha az íze kellemesen fűszeres, picit édeskés.
Tálalás előtt a megsült kakast feldaraboljuk, és egy nagy tűzálló tál közepébe teszszük. Körbeöntjük a raguval, majd a tál szélén körbenyomjuk az elkészített burgonyapéppel. Így helyezzük a forró sütőbe, és addig tartjuk benne, míg a burgonya mintái kellemes piros színt nem kapnak. A sütőből kivéve forrón tehetjük az asztal közepére.

Burgonyapép

Köretnek tojásos burgonyapépet készítünk. A megfőtt,
áttört burgonyát elkeverjük a vajjal meg a nyers tojássárgájákkal. Sóval és reszelt szerecsendióval ízesítjük, majd habosra keverjük. A kész burgonyapépet csillagcsővel ellátott nyomózsákba helyezzük.

kaloria 910 CAL
ido 120 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

5 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.