Szedertorta

Tészta

A tészta hozzávalóiból a szokott módon piskótát sütünk, a liszt helyett a darált mandulát használjuk. Ha túl sűrű lenne, adhatunk hozzá 1-2 evőkanálnyi vizet is. Egy szögletes forma alját sütőpapírral beterítjük, beleöntjük a masszát, és 180 fokos sütőben készre sütjük. Utána kiborítjuk egy rácsra, lehúzzuk róla a papírt, és hagyjuk teljesen kihűlni.

Krém

A krémhez összefozzük a tejjel a rizslisztet. A szedret kis cukorral összefozzük, átpasszírozzuk, forralással besűrítjük. Habosra keverjük a vajat a maradék cukorral, a lime levével és a vaníliás cukorral, összekeverjük a kihűlt lisztes péppel és a szintén hideg szedervelővel. Habot verünk a tejszínből a habfixálóval, végül azt is hozzáforgatjuk.
A hideg mandulás piskótát három lapra vágjuk. Betöltjük a krémmel úgy, hogy majd jusson a tetejére és az oldalára is. A tetejét pici tejszínhabrózsákkal és pár szem szederrel díszítjük. Kisebb kockákra vágva kínáljuk.

kaloria 380 CAL
ido 100 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.