Forrás: Pásztor Tünde

Stíriai metélt lekvárral

A TÉSZTA

ELŐKÉSZÍTÉS: 50 perc – SÜTÉS: 30 perc. – Összegyúrjuk a tésztát a túróból, a lisztből, a két tojássárgájából és a csipet sóból. Mivel a túrók nedvességtartalma nem egyforma, előfordulhat, hogy egy kis liszt vagy esetleg víz kell hozzá, hogy megfelelő legyen az állaga. Cipót formázunk belőle, és hagyjuk öt percig pihenni. Utána kinyújtjuk 3-4 mm vastagra, és széles metéltre felvágjuk. Egy fazékban sós vizet forralunk, kifőzzük benne a tésztát. Olvasztott vajra szedjük, összekeverjük vele.

AZ ÖNTET

Mielőtt a tésztát elkészítjük, langyos vízben áztatni kezdjük a mazsolát. – Amikor már kifőztük és kiszedtük a tésztát (lásd külön receptben), – habot verünk öt tojásfehérjéből. Egy másik tálban elektromos habverővel habosra keverjük a három tojássárgáját a porcukorral és a vaníliás cukorral. Fakanállal belekeverjük a tejfölt, a leszűrt, leszárított mazsolát, a citromhéjat és az olvasztott vajat. Végül óvatosan beleforgatjuk a felvert tojáshabot is. Elvegyítjük a kifőtt túrós tésztával. Kivajazott tepsibe simítjuk. 170 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és körülbelül félóra alatt megsütjük. Ha langyosra hűlt, porcukorral megszórjuk, nagyobb kockákra vágjuk. Adhatunk mellé valamilyen finom lekvárt is.

kaloria 400 CAL
ido 80 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: Pásztor Tünde

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.