Savanyú lencse mustáros malacsülttel

Savanyú lencse mustáros malacsülttel

Éles késsel bekockázzuk a malac bőrét. A húsát jól bedörzsöljük 3-4 evőkanál mustárral, a majoránnával és két gerezd zúzott fokhagymával. A bőrt jól megsózzuk, mert ettől lesz majd ropogós. Nagyobb darabokra vágjuk. Egy kizsírozott tepsibe fektetjük a bőrös felével felfelé. Rálocsoljuk a megolvasztott zsírt, öntünk még mellé 2-3 deci vizet, és lefedjük alufóliával. 160 fokos sütőbe rakjuk, és jó két órán át sütjük. Ha már puha, levesszük róla az alufóliát. Felemeljük a sütő hőmérsékletét 200 fokra, és 15-25 perc alatt rápirítunk. Sóval, babérlevéllel, vöröshagymával ízesített vízben forrástól számítva tíz percig főzzük a lencsét, inkább roppanós legyen, nem kell szétfőzni. Leszűrjük, lecsöpögtetjük. A malacpecsenye zsírjából átteszünk egy-két evőkanálnyit egy serpenyőbe. A lila hagymát, a sárgarépát és a paprikát megtisztítjuk, és nagyon apró kockákra vágjuk. Mindet rádobjuk a serpenyőben felforrósított zsiradékra a lencsével együtt. Hozzáadunk még egy gerezd zúzott fokhagymát, pár csepp ecetet, és egy kis sót, majd kevergetve addig sütjük, míg a zöldségek roppanósra nem sülnek.

kaloria 930 CAL
ido 180 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.