Forrás: Pásztor Tünde

Rozmaringos kacsapörkölt túrós lepénykével

Rozmaringos kacsapörkölt

Finomra vágjuk a vöröshagymákat, majd az olajon kicsi sóval üvegesre pároljuk. Hozzátesszük az átnyomott fokhagymagerezdeket, kicsit összepirítjuk, majd megszórjuk az evőkanálnyi őrölt pirospaprikával. Elkeverjük, rögtön lehúzzuk a tűzről, nehogy megégjen benne a paprika. Beletesszük a kockára vágott paradicsomot, a negyedbe vágott paprikát és a megtisztított combokat. Pici vizet is öntünk alá, lefedjük, és időnként megkeverve puhára pároljuk. Felaprítjuk a rozmaringleveleket, és körülbelül félidőben ezt is beletesszük a lábasba. Megkóstoljuk, ha kell, sóval ízesítjük.

Lepény

Amíg fő a pörkölt, elkészítjük a különleges köretet. Kovászt készítünk az élesztőből és kevés cukros, langyos tejből. Ha felfutott, akkor egy nagy tálban összedagasztjuk a liszttel, a sóval meg a többi folyadékkal (ha kell, adhatunk hozzá kevés langyos vizet). Letakarva hagyjuk a duplájára kelni. Aztán a tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, kézzel vagy kerek szaggatóval tenyérnyi darabokat alakítunk ki belőle. Összekeverjük a túrót, a tejfölt a zúzott fokhagymával és a felaprított újhagymával, sóval ízesítjük. A tésztakorongok közepét kicsit
lenyomkodjuk, és mindegyikre teszünk egy-egy halomnyi fűszeres túrót. Zsírozott- lisztezett tepsire pakoljuk, és 160-180 fokon körülbelül 20 perc alatt pirosra sütjük őket.

kaloria 850 CAL
ido 80 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: Pásztor Tünde

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.