Forrás: Pásztor Tünde

Palacsintába bújtatott borjúragu paradicsommártással

Borjúragu

A vöröshagymát nagyobb darabokra vágjuk és megfonnyasztjuk a felforrósított olajon. Hozzáadjuk a kisebb kockákra vágott húst, azután sóval, durvára őrölt színes borssal és zúzott fokhagymával ízesítve addig pirítjuk, amíg a levét elpárologtatja. Amikor zsírjára sült, kevés vizet adunk hozzá, és a húst szakaszosan puhára pároljuk. (Amikor elfőtt a leve, mindig csak egy kevés vízzel pótoljuk.) A főzési idő vége felé hozzáadjuk a borsót meg a zöldbabot, szükség szerint utánízesítjük, így pároljuk készre. A finomra aprított bazsalikomot utoljára keverjük bele, különben elillan az aromája.
A palacsintákat megtöltjük a raguval, összehajtogatjuk, és a paradicsommártással nyakon öntve tálaljuk.

Tészta

A palacsintatészta hozzávalóit egy mély tálban összekeverjük, annyi lisztet adva hozzá, hogy a szokásosnál egy kicsit sűrűbb masszát kapjunk. A tésztából kiolajozott serpenyőben a szokásos módon kicsit vastagabb palacsintákat sütünk. Ezeket félretesszük és melegen tartjuk.

Mártás

A mártáshoz a paradicsomot lehéjazzuk, beletesszük
egy lábasba, öntünk hozzá egy kevés olajat, meg annyi vizet, hogy éppen ellepje. Sóval ízesítve lassú tűzön szinte teljesen szétfőzzük. Beleteszünk 1-2 bazsalikomlevelet, végül a mártást összeturmixoljuk.

kaloria 850 CAL
ido 60 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: Pásztor Tünde

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.