Őzragu fügés vörös káposztával

Köret

Összekeverjük a vörösbort a vörösborecettel, majd hozzáadjuk a cukrot, a reszelt gyömbért, a szegfűszeget, ízlés szerint sót és borsot. Ráöntjük a csíkokra vágott káposztára, és egy éjszakát érleljük. A felhevített zsíron üvegesre pároljuk a hagymát. A vöröskáposztát lecsepegtetjük, de közben felfogjuk a levét. Rátesszük a hagymára, és együtt pároljuk tovább. Belekeverjük a feldarabolt fügét meg a káposzta leszűrt levét, majd fedő alatt mérsékelt tűzön megpároljuk.

Ragu

A vargányát vízben megpuhítjuk, azután leöblítjük, kinyomkodjuk (az áztatólevet felfogjuk), és feldaraboljuk. Az őzhúst nem túl vékony szeletekre vágjuk, sózzuk-borsozzuk, meghintjük pirospaprikával, majd lisztbe forgatjuk. Forró olajon hirtelen megkapatjuk. Kiszedjük a serpenyőből, a zsiradékban megfonnyasztjuk a hagymát. Hozzáadjuk a gombát, azzal is pirítjuk egy kicsit, majd visszatesszük a húst, felöntjük a húsalaplével, és adunk hozzá a gomba áztatólevéből is. Összezúzott borókabogyóval, szegfűszeggel és majoránnával a húst puhára pároljuk. Ha kész, az ételkeményítővel elkevert tejszínnel besűrítjük a mártást, és még egyszer felforraljuk. Az őzragut a vörös káposztával kínáljuk.

kaloria 820 CAL
ido 120 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.