Forrás: Receptposta

Nagyanyám krumplis derelyéje

A KRUMPLIS TÖLTELÉKHEZ:

FŐZÉS: 20 perc – ELKÉSZÍTÉSI IDŐ: 1 óra –
Héjastul megfőzzük a krumplit. Meghámozzuk, krumplinyomón áttörjük. A vöröshagymát apróra vágjuk, az olajon rózsaszínre pirítjuk. Ha kihűlt a krumpli, hozzáadunk két egész tojást és sót, végül összekeverjük a hagymás olajjal, ez lesz a töltelék.

A DERELYETÉSZTÁHOZ:

Három összmarék lisztet teszünk a gyúródeszkára. A közepében kis fészket mélyítünk. Kis sót teszünk bele, majd két egész tojást. Kevés vizet adunk hozzá, jó simára gyúrjuk. Három részre osztjuk, szép kerekre söndörítjük. Negyedórás pihentetés után a cipókat egyesével 1 mm vékony kerek lappá nyújtjuk. A felénél meghajlítva megjelöljük a közepét. A krumplitöltelékből tojássárgányi csomócskákat rakunk olyan sűrűségben, ahogy a derelye mérete megkívánja, majd ráhajtjuk a tészta üres felét, ujjainkkal lenyomkodjuk a köztes helyeket mindkét irányban, végül derelyecifrázóval darabokra vágjuk. Vizet forralunk, ha felforrt, beledobjuk a derelyéket. Ha feljöttek a víz tetejére, még 3-4 percig főzzük.

A TÁLALÁSHOZ:

Közben a szalonnát felkockázzuk, rózsaszínre sütjük. Kiszedjük a tésztát, lecsöpögtetjük, összekeverjük a sült szalonnával és a kisült zsírjával, majd rászórjuk a túrót, azzal is elkeverjük. Tányérra szedjük, meglocsoljuk tejföllel.

kaloria 570 CAL
ido 80 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

6 személyre

Forrás: Receptposta

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.