Limettkrémes szedertorta

Tészta

A lisztet elvegyítjük az ételkeményítővel meg a sütőporral. Hozzáadjuk a tojást, a cukrot, a vaníliás cukrot, a mogyorót és a puha vajat. Összegyúrjuk, majd a tésztát 30 percig pihentetjük a hűtőszekrényben. Ezután két réteg fólia között kinyújtjuk, és kibélelünk vele egy 26 cm átmérőjű tortaformát. A szélén körben 3 cm magas peremet húzunk. Az aljára sütőpapírt terítünk, megtöltjük szárazbabbal, és a 180-200 fokra előmelegített sütőben körülbelül 10 percig elősütjük. Azután kidobjuk a sütőpapírt és a babot, majd a tésztát további 15 perc alatt zsemleszínűre sütjük. Kivesszük a formából, és hagyjuk kihűlni.

Limettkrém

A tojások sárgáját az íróval, az ételkeményítővel, a cukorral és a sóval elkeverjük, majd kevergetve felfőzzük. Hozzáadjuk a lime levét és reszelt héját. A megpuhított és kinyomkodott zselatint feloldjuk a forró
krémben. Hagyjuk kissé hűlni, majd beleforgatjuk a habbá vert tejszínt. A krémet rákenjük a tésztára, és a hűtőben hagyjuk megdermedni.

Habcsók

A habcsókhoz kemény habbá verjük a tojásfehérjét, közben apránként beleszórjuk a cukrot. Beleforgatjuk a porcukrot és a mogyorót, majd nyomózsákba töltjük a masszát. Sütőpapírral bélelt tepsire kis halmokat nyomunk belőle, és körülbelül 20 percig sütjük a 150 fokra előmelegített sütőben. Azután 50 fokra visszakapcsoljuk a sütőt, és még 1 órát át szárítjuk.

Töltelék és máz

A tortát a szederrel, a vékony karikákra vágott lime-mal és a habcsókkal díszítjük. A csomagoláson lévő utasítás szerint elkészítjük a tortazselét, és bevonjuk vele a szedret.

kaloria 300 CAL
ido 90 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.