A csirkeszárnyakat az elkészítés előtti este besózzuk és állni hagyjuk. Egy tepsit olajjal (vagy margarinnal) kikenünk, elhelyezzük benne a megsózott szárnyakat. Szórunk rá majoránnát meg őrölt borsot, teszünk mellé 5-6 babérlevelet, 1 doboz szeletelt gombát, és meghintjük az apróra vágott fokhagymával. Meglocsoljuk az olajjal, öntünk rá egy pohár (2-3 dl) vizet, és lefedjük alufóliával. Így pároljuk a sütőben körülbelül egy órát. Ekkor vékony karikára vágott burgonyát teszünk hozzá, amelyet előzőleg megsóztunk. A fóliát visszahelyezzük, és együtt pároljuk tovább. Ha már majdnem puha a burgonya, fehér mártást készítünk. Ehhez a vajon megfuttatjuk a lisztet, és felöntjük tejjel. Simára kavarjuk, tejföllel dúsítjuk, azután a mártást ráöntjük a csirkeszárnyakra. Addig pároljuk a fólia alatt, amíg a burgonya teljesen megpuhul. A végén fólia nélkül kissé megpirítjuk a fogást.