A zsiradék felén aranybarnára karamellizáljuk a cukrot. Hozzáadjuk a szeletekre vágott hagymát, és rátesszük a köménymagot meg a vékony csíkokra vágott káposztát. Megsózzuk, meglocsoljuk az ecettel, és lassú tűzön, fedő alatt puhára pároljuk. Amikor majdnem készen van, hozzáadjuk a meghámozott, nagyobb kockákra vágott körtét. Ezzel már csak pár percig pároljuk, hogy a körte ne főjön túlságosan puhára. A húsba éles késsel nagyobb rést vágunk, besózzuk, azután megtöltjük káposztával. A bőrét sűrűn bevagdossuk, hogy könnyebb legyen majd szeletelni. Kiolajozott tepsibe tesszük, kevés vizet öntünk alá, és a 140 fokos sütőben, fólia alatt, gyakori locsolgatás mellett – a hús vastagságától függően – körülbelül 1,5 óra alatt megpároljuk. Amikor elkészült, levesszük a fóliát, megnöveljük a hőfokot, és a bőrét pirosra sütjük. Tálaláskor mellétesszük a kimaradt körtés káposztát, köretnek pedig hagymás tört krumplit kínálhatunk hozzá