A diófafélék vagy diófélék (Juglandaceae, Juglans regia) a kupacsostermésűek vagy bükkfavirágúak rendjének (Fagales) egyik családja jelenleg 9 nemzetség tartozik mintegy 50 fajjal.

A dió a gyomor- és bélhurut ellen véd.

Jellemzés:
Ismerjük a diófafélék fosszilis pollenjeit már a paleocén kortól, a törzsmaradványokat pedig az eocéntől.

Jelenleg a mérsékelt és szubtrópusi övezetben elterjedtek, fő hazájuk Kelet-Ázsia fajgazdag erdőségei és Észak-Amerika keleti része, de megtalálhatók délebbre is, az Andokban, Brazíliában és Jáva, valamint Új-Guinea szigetein.

A diófafélék lehetnek lombhullatók vagy örökzöldek is, de minden esetben egylaki fák, ritkább esetben cserjék.

Többnyire szőrrel borított, méretes rügyei vannak. Erős aromatikus illatúak a nagy felületű leveleik, a rajtuk lévő gyantát kiválasztó mirigyektől. A virágok minden esetben egyivarúak, többnyire egyszerű barkaszerű füzérekbe tömörülnek, ritkábban bugavirágzatot alkotnak.

A termőből csonthéjas dió fejlődik, melynek belső termésfala (endocarpium) csontkeménnyé válik, a külső termésfal (exocarpium) viszont asszimiláló parenchimát tartalmaz, vékony, puhább. A vaskos, ráncos sziklevelek egyik fele az egyik, másik fele a másik rekeszben fejlődik.

Néhány faj: A legnagyobb genus a diófák (Juglans). Ide tartozik a gazdaságilag is jelentős közönséges dió (Juglans regia), melynek magas olajtartalmú, ízletes magja mellett fája is igen értékes, könnyen faragható és tartós.

Európában mindenfelé ültetik, gyakran kivadul a kertekből, így igencsak nehéz következtetni az őshazájára.

Jelenlegi ismereteink szerint mediterrán, azaz melegkedvelő, szárazságtűrő faj a Balkán-félszigetről, Kis-Ázsiából és Elő-Ázsiából terjedt el.

A Fergana-hegyvonulatokban találkozni hatalmas, őshonos diófaerdőkkel, ahol a társulások kompetitoraivá váltak, és több más gyümölccsel élnek együtt, mint például az alma, a körte és szilvafajok.

Az európai dióerdők (például Bánát, Felső-Ausztria) őshonosságát vitatják, azonban már az őskorból diófából készített eszközök maradtak ránk ezeken a területeken. Észak-Amerikában a legelterjedtebb diófafaj a fekete dió (Juglens nigra), melyet az USA nagy faigénye miatt csaknem teljesen kiirtottak. A Juglans nemen kívül jelentős faadó genusok még a Carya és a Engelhardia.

Nagyon fontos, a diófafélék táplálkozásban betöltött szerepe. A diómag olajtartalma nagyobb mint 50%, így érdemes belőle olajat sajtolni. Észak-Amerikában főként a pekándiót (Carya illinoinensis) termesztik erre a célra, északabbi területeken felváltja a hideget jobban kedvelő hikoridió (Carya ovata).

Európában, így hazánkban is étkezési célokra is a közönséges diót használják.

(Jugéans regia)
A dió nálunk is régóta ismert és kedvelt növény, honfoglaló nagyjaink már az őshazában is ismerték és fogyasztották.
Omega 3 zsírsav található benne, ami a szervezet számára létfontosságú. Vértisztító, parazitaölő, az emésztőszervek munkáját is megkönnyíti. 50 g dió elfogyasztása a szívbetegségek esélyét is csökkenti, fáradság és koncentrációs zavarok leküzdésében is segít. (Részletesebben a darált dió címanyagnál).