A marhabélszín (más néven: vesepecsenye, ha borjú: szűzpecsenye) felhasználható: egyben sütve, szeletben hirtelen sütve, rántva, tatárbifszteknek - ha az állat öreg, csakis párolva a bélszín széléből, azaz a pacsniból a legjobb a pörkölt, a tokány és a ragu is.

A bélszín ünnepi étel. Ez a marha legértékesebb része, mindenre jó. Borsos ára miatt nem jellemző, hogy mindennap ez kerülne a családi asztalra, ha mégis, akkor készülhet belőle tatárbifsztek, steak, és elkészíthetjük Budapest vagy Rossini módra is.

A marha részei: comb, lapocka, első-, és hátsólábszár, nudli, tarja, nyak, rostélyos, csontos hátszín, puha-hátszín, oldalas, szegy, és nem utolsó sorban, a bélszín.

Kiemelendők a különböző pecsenyék, és a tatárbifsztek.

A hátszín és a fartő között elhelyezkedő részt hívjuk bélszínnek, vagy más néven vesepecsenyének. Ez a marhahús legnemesebb és egyben legdrágább része. Három részből áll, melyek a fej, a törzs és a farok. Szeletekhez, steakhez a törzset használjuk, a farokból inkább kisebb érméket vághatunk, míg a fejből készíthetünk tatár bifszteket és különböző tokányokat.

Az igazán jó marhabélszínt három év körüli húsmarhából kaphatjuk, melyet megfelelően tápláltak és stresszmentesen szállítottak, majd vágtak. A hazánkban kapható marhahúsok többsége tejmarha húsa. Külföldön a marhabélszínt a benne található zsírerek mennyisége szerint osztályozzák. Minél több a zsírér, annál jobb minőségű, drágább a hús.

A bélszín nagyon kedvelt az angolszász országokban, Franciaországban, Spanyolországban és Dél-Amerikában is.
A vesepecsenye, ha nem megfelelően van letisztítva, rajta van az oldalhús, abból fantasztikusan finom, a borsos tokány.
Nagyon kellemes a jó cupákos marhalábszár.

Ebből készülhet, leves, pörkölt, gulyás, vadas (de akkor hidegen kell a húst utólag felszeletelni). Ezen kívül, még pörköltnek és gulyásnak kiváló a nudli, az oldallapocka, a pacsni, és még elmegy a puha-hátszín. Minél többféle húsrészből készül, annál ízletesebb.