Konyhasó. Népies neve: étkezési só, főző só.
Latin neve: Natriumchlorid.

Kloridok családjához sorolható.

Őrölve, különböző szemcsésségűre finomítva és egész kristályokban is használjuk.

A konyhasó a természetben gyakran előforduló ásványi anyag. A tengervíz 3 százalékban tartalmaz nátrium-kloridot. Létfontosságú, segít a szervezet vízháztartásának szabályozásában, valamint a hidrogénnel együtt a gyomorsavat alkotja, tehát az emésztésben játszik szerepet. Gyakran felszín alatt (sóbányákban) lerakódott üledékként fordul elő, amely az egykori tengerek sótartalmából képződött.

Általában három nagy csoportját különböztetjük meg a konyhasónak: tengeri só, kősó, szalinasó. A nevéből következik: a tengeri sót a tengervízből vagy barakkvízből állítják elő. A tengervizet az ún. sókertekben hagyják elpárologni, és a visszamaradt sóréteget összegyűjtik.

A kősót sóbányákban külszíni fejtéssel termelik ki. A nagy kősódarabokat megőrlik és átszitálják.

A szalinasót föld alatti sós forrásvízből a tengervízhez hasonlóan a víz elpárologtatásával állítják elő. A tengeri só más sófajtákkal ellentétben nemcsak nátriumot, hanem további ásványi anyagokat és nyomelemeket is tartalmaz.

Az ókori rómaiaknál a só fizetőeszköz volt. A latin salarium szóból származik az angol salary és a régies német Salar, valamint a ritkán használt a magyar sallárium (fizetés, fizetség, bér, munkadíj) szó. Annak idején a római legionáriusok sóban kapták meg a bérüket. A só sokáig értékes fizetőeszköz maradt, és a népnyelvben még manapság is gyakran nevezik "fehér arany"-nak. A középkorban a só értékét az állam a saját céljára használta, és adót vetett ki rá, amely például a Német Szövetségi Köztársaságban 1992-ig érvényben volt.

Minden egyes kitermelt kilogramm só után 12 márka adót kellett fizetni.

Vérünk literenként 9 gramm sót tartalmaz. A nátrium szervezetünk létfontosságú ásványi anyaga. Naponta legalább 2 gramm nátrium-kloridra van szükségünk. A nátrium fontos szerepet játszik a szervezet homeosztázisának fenntartásában. Ha a táplálékkal túl sok só kerül a szervezetbe, akkor az arra érzékenyeknél magas vérnyomás alakul ki, és megnő a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázata.

Van jód- és fluoridtartamú só: A jódozott étkezési só káliumjodidot tartalmaz, amely segíti a pajzsmirigy hormonjának, a tiroxinnak a felépülését. Ezáltal megelőzhető a golyva (strúma) kialakulása.

A só jódtartalmát törvényileg szabályozzák: 1 kg só maximum 25 mg jódot tartalmazhat. A jódozott, fluortartalmú só a jód mellett fluoridot is tartalmaz, amely megelőzi a fogszuvasodást.

Diétás só: A nátriumban szegény sót nevezik diétás sónak. A nátriumot magnéziummal és/vagy káliummal helyettesítik. Fogyasztását olyan embereknek ajánlják, akiknél nátriumérzékenységre visszavezethető magas vérnyomást állapítanak meg. Enyhén kesernyés utóíze miatt azonban kevésbé népszerű sófajta.

Fűszersók: Ebben az esetben különféle fűszerekkel vagy fűszernövényekkel ízesítik a konyhasót. A legismertebbek közülük például a fokhagymasó, a zellersó és a vöröshagymasó.

A sók ízében nincs jelentős különbség. A só intenzívebbé teszi az ételek ízét. A kenyérnél a kelesztési folyamatot nyújtja meg, a sajtnál pedig az érésit. Ezen kívül a só tartósít, megakadályozza az élelmiszerekben a baktériumok és a penészgombák megtelepedését.

Őseink sokáig sóval mosták a fogukat, a finomszemcsés sókristályok ugyanis jól tisztítják a fogzománcot és csillapítják a fogínyvérzést.

A nagymértékű folyadékvesztéssel járó rosszulléteknél (hányás, hasmenés) érdemes nagyon enyhén sós vizet (egy pohár vízbe egy csipet só) itatni a beteggel.