A halról (lehet vegyesen is, pl. harcsa, fogas, busa, amur) éles késsel lefejtem a bőrt, és csipesszel kihúzgálom a még megbúvó szálkákat. Ezután összemixelem az apróra vágott fűszernövényekkel, a sóval, a frissen őrölt borssal és a tejszínnel. Az így nyert masszához óvatosan hozzákeverem az előzetesen felvert tojásfehérjét. A zöld spárgák végeit levágom, vigyázva, hogy zsenge hajtásaik ne törjenek le. Leöblítem, majd egy szűrőben, forró vízben néhány percig blansírozom. A fehér vagy vajas spárgákat megtisztítom (vékonyan lehajazom, ügyelve a végeire), majd enyhén sós, cukros vízben harapáskeményre előfőzöm. Kiolajozott pástétomsütő formába terítem a halas massza egyharmadát, és ráhelyezem a zöld spárgát. Újabb halas réteg következik, majd újra spárga – ezúttal a vajas spárga –, végül a megmaradt halas keverék. A pástétomot sütőben, vízgőzben 25-30 percig párolom. Párolás után hűlni hagyom, majd ujjnyi szeletekre vágom. A leveles zöldsalátát a tálalás előtti pillanatban keverem össze az olívaolajjal és az ecettel, mert hamar összeesik. Mártásos edényben majonézt is kínálok hozzá. A pástétomot kaviárral és citromgerezdekkel díszítem.