Képviselőfánk

Egy kisebb lábasban felteszünk forrni 2 dl vizet a vajjal és egy csipet sóval. Amikor felforrt, beleszórjuk a lisztet, és fakanállal kevergetve, lassú tűzön addig főzzük, amíg a tészta összeáll. A tűzről levéve egyenként hozzáadjuk az egész tojásokat, habverővel simára keverve a tésztát. A masszából sütőpapírral bélelt tepsire evőkanállal halmokat rakunk, egymástól jókora távolságra, mert sütés közben megnőnek. A fánkokat betesszük a 180 fokra előmelegített sütőbe. 10 perc után mérsékeljük a tüzet, és addig sütjük – körülbelül 20 percig –, amíg a belsejük is átsül. Kivesszük a sütőből, és félretesszük hűlni. A kihűlt fánkokat kettévágjuk, az üreges belsejüket pedig megtöltjük a sajtkrémmel. A tetejüket megszórjuk csírával, és mindegyikre visszahelyezzük a kalapját.

Sajtkrém

A krémsajtot kikeverjük az összezúzott fokhagymával meg a finomra aprított petrezselyem zöldjével, ízlés szerint sózzuk.