|
(
78 recept van ebben a kategóriában)
| |
A filézett gerincből 10 dkg-os szeleteket vágunk, és éles
késsel zsebezzük őket. A sertésvelőt a kevés zsiradékon megdinsztelt
|
| |
A karajszeleteket kiklopfoljuk és megsózzuk. A szalonnát kockákra vágjuk, megpirítjuk, kisütjük a zsírját, majd rádobjuk a megmosott,
|
| |
Az élesztőt a cukorral fél deci vízben, fél evőkanál liszttel megszórva langyos helyen felfuttatjuk, megkelesztjük – kovászt
|
| |
A kockákra vágott lapockát és a megtisztított, darabokra vágott belsőségeket – a máj kivételével – sóval, borssal és egy fej
|
| |
Az egész májból szeleteket vágok, folyó vízben leöblítem,
és száradni hagyom. A hagymákat megtisztítom, majd felkarikázom. Az almákat
|
| |
Igazából ez egy kicsit megvariált jérceleves. Ennek megfelelően is kell elkészíteni, vagyis a bográcsba került a feldarabolt jérce (kivéve
|
| |
A finomra vágott vöröshagymát a zsiradékon üvegesre
pirítjuk. Beletesszük a kis kockákra vágott májat, majd sóval, borssal,
|
|