|
(
47 recept van ebben a kategóriában)
| |
A filézett gerincből 10 dkg-os szeleteket vágunk, és éles
késsel zsebezzük őket. A sertésvelőt a kevés zsiradékon megdinsztelt
|
| |
Erre már én is azt mondtam Sanyi bátyámnak, hogy
vendégem egy kabartöknyi borra! A fácán szárnyés
farktollának kitépése után a
|
| |
A lencsét átmosom, majd hideg vízben egy fazékban felteszem főni. A sárgarépát és a hagymát apróra vágva
vajban párolni kezdem.
|
| |
Az előző nap beáztatott babot 2 liter vízben egy pici sóval
feltesszük főni. Eközben apróra vágjuk a hagymát, kevés
zsíron egy kis
|
| |
A vadas úgy kezdődik, mint minden rendes ragu: a bogrács aljában üvegesre pirítom a felkockázott szalonnát, lepirítom a borókát, babért,
|
| |
A húst egyben hagyjuk, és három napig mustáros, borsos,
babérleveles pácban érleljük. Majd egészben tesszük fel főni annyi vízben,
|
| |
Az őzhúst kockákra vágjuk, a borókabogyó felét megőröljük vagy mozsárban összetörjük. Felforrósítjuk a bort, beletesszük a tört
|
|