A zöldségeket alaposan megmossuk. A padlizsánokat meghámozzuk, centi vastagra szeleteljük, és besózzuk. A kígyóuborkákat is meghámozzuk, majd a mozzarellával egyetemben egyenlő vastagságúra felkarikázzuk, és felváltva – saslikszerűen – fapálcikára húzzuk. Az olívaolajat a citromlével, két csipetnyi sóval és kevés borssal összekeverve dresszinget készítünk, amelyet a saslikokra öntünk. Tálalásig abban hagyjuk őket, néha visszakanalazva rájuk a lefolyt keveréket. A tejfölt a felmelegített mézzel összekeverjük. Olajat hevítünk egy serpenyőben egy kevés vajjal, körülbelül három az egyhez arányban. A tojásokat felverjük. A padlizsánokat először lisztbe, azután tojásba, végül morzsába forgatjuk, majd a szeleteket a forró olaj-vaj keveréken aranyszínűre sütjük mindkét oldalukon. A kész padlizsánokat enyhén borsozzuk, és ha szükséges, még sózzuk egy keveset. Frissen tálaljuk. Négy-öt padlizsánkarika mellé teszünk egy-egy saslikot, és egy nagy evőkanál mézes tejfölt, amelynek a tetejére hangyányi borsot szórunk.
Kalóriatartalom: 910 Kcal
Elkészítési idő: 20 p
Nehézségi szint: 1
Hozzávalók: 4 személyre
- 2 padlizsán
- 3 tojás
- 20 dkg finomliszt
- 25 dkg zsemlemorzsa
- 2 kígyóuborka
- 1 evőkanál méz
- 2 csomag mozzarella
- 4 dl tejföl
- 2 evőkanál citromlé
- 3 evőkanál olívaolaj
- vaj
- só
- őrölt bors
