Mákcharlotte

Mákcharlotte

A piskótához a tojások sárgáit fehéredésig keverjük a porcukor felével. A tojásfehérjékből egy csipet sóval és a megmaradt cukorral kemény habot verünk. A habhoz felváltva adjuk a cukros tojást meg a sütőporral elkevert lisztet, majd óvatosan addig keverjük, amíg az egész massza egyneművé válik. Kivajazunk és kilisztezünk egy kisebb, lapos peremű tepsit, majd egyenletesen rásimítjuk a masszát. 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és 10-12 perc alatt világossárgára sütjük. A megsült tésztát egy nedves konyharuhára borítjuk. A konyharuha segítségével
azonnal összetekerjük, és így hagyjuk kihűlni. A piskótalapot megkenjük a lekvárral. Szorosan feltekerjük, alufóliába csomagoljuk és egy órára a hűtőszekrénybe tesszük.
Egy félgömb alakú formát folpackkal kibélelünk. A piskótatekercset ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, és kibéleljük vele a formát. Beleöntjük a mákkrémet, betakarjuk a maradék piskótaszelettel, és legalább négy órát hűtjük. A formából tálra borítjuk, és eper- vagy málnapürével leöntve kínáljuk.

Krém

A darált mákot 1,5 dl tejszínben 3-4 percig főzzük,
majd kihűtjük és belekeverjük a fahéjat meg a reszelt citromhéjat. A tojások sárgáját a cukorral vízgőz felett habosra keverjük. Hozzáadjuk a mákkrémet, és jeges vízbe téve tovább verjük, amíg teljesen kihűl. A maradék tejszínt kemény habbá verjük, és a mákkrémbe vegyítjük.

kaloria 220 CAL
ido 60 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.