Kávétorta

Piskóta

Egy nagy, 28-30 cm-es tortaformában három vékony piskótát sütünk, két kakaósat és egy simát. Teljesen kihűtjük a lapokat.

Krém

Amíg hűl, elkészítjük a krémet. A neszkávét néhány evőkanálnyi forró vízben feloldjuk. Egy kis lábasban feltesszük a tejet forrni. Egy tálban habosra verjük a tojássárgájákat, belekeverjük a lisztet, majd ezt a sűrű masszát elkeverjük a már kissé kihűlt kávéval.
Ha felforrt a tej, beleolvasztjuk a darabokra tört fehér csokoládét, beleszórjuk a cukrot, majd levesszük a tűzről, és lassan, folyamatos keverés mellett belefolyatjuk a kávés tojást. Gőz felett kevergetve
besűrítjük, majd hideg vízbe állítva kihűtjük. Amíg hűl, habosra keverjük a vajat, s kemény habot verünk a tejszínből a Zselatin Fixekkel. Végül a krémes vajat összekeverjük a kávés főtt krémmel meg a tejszínhabbal.
Összeállítjuk a tortát: alulra egy kakaós lap kerül, meglocsoljuk kávélikőrrel, rákenjük a krém harmadát, erre jön a sima piskóta, ezt is meglocsoljuk a likőrrel, rásimítjuk a krém következő harmadát. A tetejére újra kakaós lap jön, ezt is bespricceljük a likőrrel. A maradék krémmel bevonjuk a torta oldalát és a tetejét. Őrölt kávéval beszórjuk az oldalát, a tetejét tetszés szerint díszítjük marcipánnal, tejszínhabbal, csokoládészívekkel. Érdemes kicsit behűteni, hogy összeérjenek az ízek.

kaloria 280 CAL
ido 70 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.