A gerslit sós vízben félpuhára főzzük, a dagadót nagyobb kockákra vágjuk, a hagymát finomra aprítjuk, a savanyú káposztát kiöblítjük. A szalonnát kis kockákra vágjuk, azután egy lábasban kiolvasztjuk a zsírját. Megdinszteljük benne a hagymát, majd belekeverjük a zúzott fokhagymát is. A hagymás alapot sóval, borssal, őrölt köménnyel és pirospaprikával fűszerezzük,ó hozzáadjuk a húst, és – mint általában a pörkölteket – rövid lében, szakaszosan félpuhára pároljuk. Ezt követően egy tűzálló tálba rétegezzük a hozzávalókat: az aljára teszünk egy réteg savanyú káposztát, erre egy adag gerslit (a leve nélkül), majd pedig egy adag pörköltöt, amit kissé meg is locsolunk a szaftjával. Így rakjuk tele a tálat, amíg a hozzávalókból tart. A végén ráöntjük a maradék pörköltszaftot, majd lefedjük, és lassú tűzön a sütőben készre pároljuk. Tálalás előtt minden adag tetejére kisütünk egy szelet füstölt sonkát. Friss kenyeret, tejfölt kínálhatunk hozzá.
Kalóriatartalom: 1010 Kcal
Elkészítési idő: 80 p
Nehézségi szint: 1
Hozzávalók: 4 személyre
- 4 szelet füstölt sonka
- pirospaprika
- őrölt bors
- só
- őrölt kömény
- 3 gerezd fokhagyma
- 10 dkg füstölt szalonna
- 2 vöröshagyma
- 50 dkg sertésdagadó
- 50 dkg savanyú káposzta
- 20 dkg gersli
