mandula

A mandula egy csonthéjas termés, illetve az azt termő mandulafa (Prunus dulcis, Prunus communis, Prunus amygdalus vagy Amygdalis communis) rövidebb neve. Őshazája Nyugat-, Közép- és Kelet-Ázsia. Legközelebbi rokona az őszibarack, távolabbi rokonai a szilva és a kajszi. A mandulafa termése a világ összes olajos magvai közül az egyik legrégebbi és legismertebb.

A mandula hazája Nyugat- és Kelet-Ázsia.
Régi írások nemigen szólnak a termeléséről, de bizonyosra vehető, hogy a rómaiak korában került a Kárpátmedence melegebb részeire. Az 1. és 2. századtól való római sírokban már találtak mandulatermést. A mandula szó is latin-olasz eredetű (mandola).A háziasszonyok és a cukrászok évszázadokkal ezelőtt is gyakran és szívesen használták fel a mandula ízes magját a tésztafélék készítéséhez.
A mandula meleg-igényes növény.
A talajjal szemben kevéssé válogatós.
A kerti környezetet nagyon rosszul tűri, mert míg a többi növények öntözést követelnek, addig a mandulafa a párás, nedves környezetben folyamatosan a monília-fertőzés következményeivel küszködik. Rendszertelenül terem, mer télen és tavasszal gyakran elpusztítja virágrügyeit a fagy. A fákat sokféle betegség és kártevő fenyegeti. A mandulafa magja édes és keserű is lehet. A szüretet akkor kell megkezdeni, amikor a külső zöld burok felreped. A nyers mandulabél - a barna héjával együtt is - nyersen fogyasztható, nagy tápértékű csemege, de ennél finomabb étek a sózott, pirított mandula, amelyet - minthogy fogyasztását követően az emberek inni kívánnak - az éjszakai mulatókban "palizab"-nak neveznek. Nagy hagyománya van a mandulából készülő édességnek a marcipánnak. A keserű mandulából, amely emberi fogyasztásra nem alkalmas, olajat sajtolnak, és azt a kozmetikai iparban használják fel. A mandulafa anyag jó tüzelő, de ipari célokra nem alkalmas.