körte

A körte (Pyrus) a rózsavirágúak közé tartozó növénynemzetség; számos ehető gyümölcsű fafaj tartozik ide.

Az emberiség legalább 3000 éve ismeri, termeszti. „Körte” alatt a fán kívül a nemes körte gyümölcsét szoktuk érteni.

Az alma után valószínűleg a körte a legelterjedtebb gyümölcs mérsékelt égövünkben. Több, mint ötezer fajtája ismert.
A gyümölcsben több a szénhidrát, mint az almában, ezért táplálóbb is. A zsendülő körtében sok a pektin, ez azonban éréskor részben lebomlik, ezért a legtöbb fajta gyümölcse gyorsan érik, illetve romlik, ha nem tárolják jól. Káliumtartalma kimagasló, viszonylag gazdag kalciumban is, ezt elsősorban a kősejtek tartalmazzák, amelyekben a kalcium szerves savakkal képzett sók formájában van jelen.
Zamatanyagait a szerves savak észterei, a fanyar ízt pedig részben a cserző hatású tanninok adják. Táplálkozás-élettani értékét jelentős vitamin- és ásványi-anyag tartalma mellett a pektinben lévő rost is növeli: élénkíti a bélmozgást, ami különösen bélrenyheség esetén jótékony hatású. Megjegyzendő, hogy a fanyar körtefajták gyümölcsében lévő nagy arányú csersav székrekedést is okozhat.
A nyári és őszi körtefajták akkor szedhetők, ha elérték a fajtára jellemző méretet, haragoszöld színük sárgásra vált, a gyümölcs húsa azonban még kemény. Ilyen állapotban alkalmasak befőtt készítésére, de ha friss fogyasztásra szánjuk vagy egyéb feldolgozásra, akkor meg kell várnunk a teljes érettséget.
A téli körték utóérők, ami azt jelenti, hogy szüretük idején még teljesen alkalmatlanok a friss fogyasztásra, illetve bármilyen feldolgozásra.
A körte gyümölcséből befőttet, levet, cefréjéből különleges, zamatos pálinkát készíthetünk. Aszalni is lehet, azonban mivel érzékeny az állománya (a gyümölcshús könnyen széteshet), ezért a szárítás alatt a szeletekre vágott gyümölcsöt időnként fordítsuk meg. Az aszalványban minden hatóanyag szinte változatlanul megmarad. A körte sütve is fogyasztható. Régen, még a burgonya megjelenése lőtt, a húsételek mellé gyakran tálaltak fel sült körtét köretként.