A húst besózzuk, kevés zsiradékon minden oldalát kissé elősütjük. Kivesszük az edényből, félretesszük. A visszamaradt olajban karamellizáljuk a cukrot. Amikor már szép, aranysárga színű, hozzáadjuk a paradicsompürét, azzal is pirítjuk egy kicsit. Belerakjuk a nagyobb darabokra vágott zöldségeket, visszatesszük a húst, felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, azután babérlevéllel, szegfűszeggel, fahéjjal, korianderrel és szerecsendióval fűszerezve addig pároljuk fedő alatt, amíg a hús teljesen megpuhul. Ha kész, kivesszük a lábasból, a fűszeres főzőlevet pedig leszűrjük. Beletesszük a meggyet, hozzáöntjük a vörösbort, szükség szerint utánízesítjük, majd felforraljuk. A lisztet simára keverjük egy kevés vízzel. Öntünk hozzá egy keveset a vörösboros léből, azzal is jól elkeverjük, azután besűrítjük vele a szószt. A krumplit meghámozzuk, kockákra vágjuk, sós vízben megfőzzük. Forrón tálaljuk a felszeletelt hús és a meggyszósz mellé.
Nehézségi szint: 1
Hozzávalók: 4 személyre
- 3-4 evőkanál finomliszt
- 1 dl vörösbor
- 1,5 kg burgonya
- 50 dkg meggy
- 1 csipet szerecsendió
- 1 csipet koriander
- 5 szegfűszeg
- 1 fahéjrúd
- 2 babérlevél
- 2 sárgarépa
- 2 szál zellerszár
- 2 vöröshagyma
- 1 doboz paradicsompüré
- 2 evőkanál kristálycukor
- étolaj
- só
- 70 dkg marhalapocka