A kisebb kockákra vágott füstölt szalonnát kiolvasztjuk, a zsírján pedig üvegesre pirítjuk a felszeletelt vöröshagymát. Hozzáadjuk a csíkokra vágott paprikát – ha szeretjük, akkor az erős paprikát is –, majd sózzuk, megszórjuk pirospaprikával és pár percig pároljuk. Ekkor beletesszük a cikkekre vágott paradicsomot is, és a szokásos módon lecsót készítünk. Ne főzzük túl sokáig, hogy ne eresszen sok levet. Az elkészült lecsót ezután megfelezzük. Az egyik felét összesütjük a felvert és megsózott tojással – ez lesz majd a töltelék. A rostélyost szép, nagy szeletekre vágjuk, kiklopfoljuk, azután sózzuk és borsozzuk. Minden szeletre egy-egy adag tojásos lecsót halmozunk, majd a húst összegöngyöljük, és cukorspárgával megkötözzük, hogy sütés közben ne folyjon ki a töltelék. Fél deci forró olajon hirtelen elősütjük, minden oldalát körben megpirítjuk a tekercseknek, majd felengedjük annyi vízzel, hogy félig ellepje. Teszünk hozzá egy evőkanálnyit a félretett lecsóból, és ebben az ízes lében pároljuk puhára a húst. Amikor elkészült, kiszedjük a pecsenyeléből, szeletekre vágjuk, és a félretett lecsóval tálaljuk.
Kalóriatartalom: 540 Kcal
Elkészítési idő: 80 p
Nehézségi szint: 1
Hozzávalók: 4 személyre
- étolaj
- 4 tojás
- pirospaprika
- őrölt bors
- só
- 1 erős paprika
- 10 dkg füstölt szalonna
- 2 vöröshagyma
- 25 dkg paradicsom
- 50 dkg paprika
- 80 dkg rostélyos
