A karajt kinyitjuk, azaz csigavonalban felvágjuk fél-egy cm vastagságú lapra. Megsózzuk, hagyjuk egy kicsit így állni. Közben előkészítjük a tölteléket, a petrezselyem zöldjét megmossuk, felaprítjuk, a datolyákat kimagozzuk, és a mag helyére kisebb darabokra vágott sárgarépát teszünk. A kiterített húst megszórjuk a petrezselyem zöldjével meg egy gondolatnyi fahéjjal. Egy sorban ráteszünk 3-4 szem töltött datolyát, tekerünk egyet, megint egy sor datolya, megint tekerünk, és ezt folytatjuk, amíg tart a készlet. Kívülről is besózzuk a tekercset, durvára darált borssal megszórjuk, és szorosan becsavarjuk egy kiolajozott alufóliába, a két végét pedig szaloncukorszerűen összecsavarjuk. Egy kisebb tepsibe tesszük, aláöntünk 2 dl vizet, aztán 160 fokos sütőben 40-50 perc alatt megsütjük. Amíg sül, előkészítjük a gyümölcsöket: megmossuk, meghámozzuk és nagyobb darabokra vágjuk mindegyiket. Kivesszük a tepsiből a megsült húst, kicsit félretesszük. A tepsibe beleszórjuk a feldarabolt gyümölcsöket, ráfektetjük a kicsomagolt hústekercset, majd visszatoljuk a sütőbe. 180 fokon még körülbelül tíz percig együtt sütjük, hogy a hús szépen megpiruljon, a gyümölcsök pedig összesüljenek vele. Pihentetés után ujjnyi vastagra szeletelve tálaljuk, köretként a vele sült gyümölcsöket és petrezselymes burgonyát kínálunk.