A céklákat sós vízben megfőzzük (ne főzzük túlságosan puhára, csak olyan „harapni valók” legyenek). Meghámozzuk, majd amikor kihűltek, 1×1 cm-es kockákra vágjuk. A rizst egy csipet sóval a szokásos módon megfőzzük, azután hagyjuk kihűlni. Az olajból és a tojás sárgájából majonézt keverünk, amit pár csepp citromlével és mustárral ízesítünk, végül hozzákeverjük a szardíniák levét is. A tejszínt habverővel félkeményre habosítjuk, és lazán összekeverjük a rizzsel, a céklával meg a majonézzel. Szükség szerint egy csipet sóval, citromlével, esetleg egy kevés porcukorral utánaízesítjük, majd a salátát a tányér közepére halmozzuk. A szardíniákat óvatosan félbevágjuk, a gerincüket kiszedjük, és a halfalatokat a salátára ültetjük.
Kalóriatartalom: 300 Kcal
Elkészítési idő: 30 p
Nehézségi szint: 1
